Az 1906-ban megnyílt Szépművészeti Múzeumot Európa legjelentősebb múzeumai között tartják számon. Művészeti anyagának sokrétűsége és történeti folyamatossága, a mesterművek nagy száma méltán biztosít számára előkelő helyet a közgyűjtemények sorában. A Szépművészeti Múzeum az egyetemes és a magyar művészet emlékeit mutatja be az ókortól a 18. század végéig, nagyszabású időszaki kiállításai pedig százezreket csábítanak az intézmény falai közé.

A múzeum, történetének legnagyobb léptékű rekonstrukcióját követően, 2018 végén újra megnyitott. A korszerűsítésnek köszönhetően a Szépművészeti megfelel a múzeumok iránt támasztott 21. századi műtárgyvédelmi és látogatói követelményeknek.

A rekonstrukcióval párhuzamosan az állandó kiállítások is megújultak: az 1800 előtti magyar művészet – amelyet 1957 után két lépcsőben különválasztottak az egyetemes művészettörténet emlékeitől és a Magyar Nemzeti Galériába helyeztek – hosszú idő után ismét itt kapott helyet. A múzeum ebben a formában ismét az eredeti koncepció szerint, a magyar és a nemzetközi művészettörténet kiállítóhelyeként működik, úgy, ahogy megnyitása idején is működött. Az intézmény az ókori kultúrák – az egyiptomi és az antik gyűjtemény – bemutatása mellett az 1800 előtti képzőművészet otthona is lett. A 19. század kezdetét követő korszakok magyar és nemzetközi képzőművészete a Várban, a Nemzeti Galériában látogatható a Városligetben megépülő Új Nemzeti Galéria megnyitásáig, amelyet a Pritzker-díjas japán SAANA tervezett.

A Szépművészeti Múzeum létesítéséről az 1896. évi millenniumi törvény határozott; az új intézmény helyszínéül 1898-ban a Műcsarnokkal szemközti területet szemelték ki. A múzeum épületének tervezésére Schickedanz Albert és Herzog Fülöp Ferenc kaptak megbízást, akik a téren álló Műcsarnok és Millenniumi emlékmű tervezői is voltak. Az épületet 1906. december 1-jén I. Ferenc József jelenlétében avatták fel, és december 5-én a közönség előtt is megnyitották. A Szépművészeti Múzeum anyaga igazolta a hatalmas vállalkozás létjogosultságát. Az évszázadok során felhalmozott és immár egyesített művek, a Nemzeti Múzeum és az Országos Képtár gyűjteményei, a Jankovich-, Pyrker-, Esterházy-, Ipolyi-gyűjtemények nagyszerű műkincsállománya az új intézményes keretben rendszeres vásárlások, alapítványok, ajándékok révén tovább gazdagodott. A hazai és külföldi kutatások, tudományos rendszerezések nyomán a művészettörténet közkincsévé és a kontinens fontos – Bécs és Szentpétervár között a leggazdagabb gyűjteménnyel rendelkező – intézményévé vált, annak ellenére, hogy a legnagyobb európai múzeumokkal szemben nem gazdag uralkodói gyűjteményekre támaszkodott.

Az első világháború és a nyomában következő mostoha gazdasági viszonyok korlátot szabtak a látványos fejlődésnek, egyes gyűjteményrészek azonban a két háború között is fontos alkotásokkal gyarapodtak. A Szépművészeti Múzeum egész létét fenyegető második világháború azonban az intézménynek súlyos károkat és veszteségeket okozott. Az emeleti lépcsőfeljáratot bombatalálat érte, az üvegtető teljesen megsemmisült. A múzeum anyagának zömét, a legértékesebb műkincseket sebtében és gondatlanul vagonba rakva a háború utolsó hónapjaiban nyugatra hurcolták. A gyűjtemény 1946–1947 között tért haza Németországból, nem kevés károsodással. A festmények egy kisebb hányada a menekítés, a háborús események során elkallódott vagy elpusztult, és ma is a háborús veszteségek listáján szerepel. 

A Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből 1957 után két lépcsőben leválasztották a magyar vonatkozású műveket, amelyek a Magyar Nemzeti Galériában leltek otthonra. 2012-ben a két intézmény egyesült, 2018-ban a felújított Szépművészeti Múzeumba pedig fizikailag is visszatértek az 1800 előtt készült magyar vonatkozású művek.

A Szépművészeti évszázados története folyamán a múzeum egyes gyűjteményeiben található művek száma a többszörösére növekedett, és új gyűjteményi egységek is kialakultak. Műtárgyainak száma ma meghaladja a százhúszezret.      

Programjaink

A kiválasztott programot hozzáadhatja a kedvenceihez, ha a program címére, majd a program oldalán a narancssárga szívre kattint. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.
Állandó kiállítás
  • kiállítás
Ókori Egyiptom Klasszikus ókor Európai művészet 1250-1600 Európai művészet 1600-1700 Európai művészet 1700-1800 Európai szobrászat 1350-1800 Barokk… Tovább
Időszakos kiállítás
  • kiállítás
A kiállítás a késő középkori magyarországi művészet egyik legjelentősebb alkotóját, az MS mesterként ismert művészt és korát mutatja be. A tárlat… Tovább
Időszakos kiállítás
  • kiállítás
Modern és kortárs alkotók kései korszakai A Grafikai Gyűjtemény 2023-ban indított, az új szerzeményeket gyűjteményi kontextusban bemutató… Tovább
2025. június 21. 18:30 - 18:50
  • tárlatvezetés
POP UP VEZETÉSEK 20 PERCBEN AZ MS MESTER ÉS KORA C. KIÁLLÍTÁSBAN 18.30 Nürnbergi művész: Fájdalmas Mária és Evangélista Szent János Tárlatvezető:… Tovább
2025. június 21. 18:30 - 19:00
  • attrakció
  • előadás
  • zene
Zenei vizitáció – La Caffettiera Stioppéta kamarakórus koncertje A kórus 2004-ben alakult meg Perugiában a város nyári egyetemének hallgatóiból, majd… Tovább
2025. június 21. 18:45 - 19:10
  • előadás
MŰVÉSZETTÖRTÉNET DIÓHÉJBAN | Művészettörténeti előadások 20 percben  Szűcs Bernadett: A Biblia világán innen és túl: ki is az a Mária… Tovább
2025. június 21. 19:00 - 19:45
  • előadás
MŰVÉSZETTÖRTÉNET DIÓHÉJBAN | Művészettörténeti előadások 20 percben  Mácsay Krisztina: Mindig magasabbra! A gótikus művészetben az alakok… Tovább
2025. június 21. 19:30 - 19:50
  • tárlatvezetés
POP UP VEZETÉSEK 20 PERCBEN AZ MS MESTER ÉS KORA C. KIÁLLÍTÁSBAN 19.30 Jörg Breu: Menekülés Egyiptomba az aggsbachi oltárról Tárlatvezető: Palkovics… Tovább
2025. június 21. 20:00 - 21:00
  • előadás
  • zene
Budavár tövében… –énekek, hősregék, tündérmítoszok és anekdoták a Hunyadiakról A Carmina Danubiana együttes koncertje különleges időutazásra hívja a… Tovább
2025. június 21. 20:00 - 20:20
  • előadás
MŰVÉSZETTÖRTÉNET DIÓHÉJBAN | Művészettörténeti előadások 20 percben  Cser Judit: Várakozás, gyermekvárás Mennyiben lehetett más a… Tovább
2025. június 21. 20:30 - 20:50
  • tárlatvezetés
POP UP VEZETÉSEK 20 PERCBEN AZ MS MESTER ÉS KORA C. KIÁLLÍTÁSBAN 20.30 Lucas Cranach: Vezeklő Szent Jeromos Tárlatvezető: Bencz Eszter Helyszín: MS… Tovább
2025. június 21. 20:35 - 20:55
  • előadás
MŰVÉSZETTÖRTÉNET DIÓHÉJBAN | Művészettörténeti előadások 20 percben  Záray Szilvia: Nőképek Mi mindent árul el az adott kor társadalmi… Tovább
2025. június 21. 21:10 - 21:25
  • előadás
MŰVÉSZETTÖRTÉNET DIÓHÉJBAN | Művészettörténeti előadások 20 percben  Goda Zsófia: Az árván maradt szent A reneszánsz festő, Domenico… Tovább
2025. június 21. 21:40 - 22:00
  • előadás
MŰVÉSZETTÖRTÉNET DIÓHÉJBAN | Művészettörténeti előadások 20 percben  Kele Nóra: Szeret, nem szeret – Növények és jelentéseik a… Tovább
Folyamatos program (2025. június 21. 17:00 - 2025. június 22. 0:30)
  • egyéb
  • kreatív foglalkozás
ARtmemes Megfér egymás mellett a humor, a mémek és a klasszikus képzőművészet? Keresd a megjelölt műtárgyakat a Szépművészeti Múzeum első emeletén,… Tovább
Folyamatos program (2025. június 21. 19:00 - 2025. június 22. 0:30)
  • előadás
  • tárlatvezetés
A filmek folyamatosan megtekinthetők az alábbi sorrendben, bármikor lehet csatlakozni a szabad helyek függvényében. Séta a Régi Képtár remekművei… Tovább
Folyamatos program (2025. június 21. 18:00 - 2025. június 22. 0:00)
  • attrakció
  • kreatív foglalkozás
Közösségi alkotás Rob Andersonnal Rob Anderson New Yorkban élő művész, aki saját, jól felismerhető vizuális világát felhasználva hoz létre interaktív… Tovább
Folyamatos program (2025. június 21. 19:00 - 2025. június 22. 0:00)
  • zene
Fine Arts Jazz Group koncertje Az immáron évtizedes múltra visszatekintő dzsesszkvartett – sokadszorra színesíti a Szépművészeti Múzeum programjait.… Tovább