Általános információk

A Rendőrmúzeum ingyenesen látogatható intézményként vesz részt a Múzeumok Éjszakáján, így karszalagokat nem árusít, és a múzeumba érkezőktől sem kéri karszalag felmutatását.

A Rendőrmúzeum kerekesszékkel is látogatható, azonban a mellékhelyiségek nem akadálymentesítettek.

A kriminalisztikai állandó kiállítás egyes részeinek megtekintése a nyugalom megzavarására alkalmas tartalmat mutat be, így annak megtekintése 18 éves kor alatt nem ajánlott (a szakértői tevékenységet bemutató szekció egyes elemei, valamint az életellenes bűncselekményeket ismertető kiállítási rész).

A szabadtéri programoknak helyet biztosító udvarrész a múzeum hátsó kijáratán közelíthető meg. Az udvarra nyíló ajtónál egy kb. 30 cm-es lépcsőfok található, amely nem akadálymentesített.

A táskákat, hátizsákokat és kabátokat az őrzött ruhatárban kell elhelyezni!

 

Történeti áttekintés

A Rendőrmúzeum 1908-ban nyitotta meg kapuit Bűnügyi Múzeum néven a fővárosi rendőr-főkapitányság Ferenc József téri frontján, mint zártkörű intézmény. A folyamatosan gyarapodó gyűjtemény az 1940-es évekre már közel 10 000 tárgyat számlált. A törzsanyag a II. világháború során sajnos szinte teljesen megsemmisült. Az intézmény az 1950-60-as években történő újjászervezését követően 1967-ben kapta meg működési engedélyét, mint országos gyűjtőkörű múzeum. 1999-től a Rendőrmúzeum a Mosonyi utca 5. szám alatt fogadja a rendőrség története és a kriminalisztika iránt érdeklődőket, melynek állandó kiállításai az elmúlt két évben teljesen megújultak.

A Mosonyi utcai rendőrlaktanya Pucher József tervei alapján 1886 novemberére készült el, amely összesen 500 rendőr és 120 ló befogadására volt alkalmas. Az épületegyüttest - mely otthont adott az egykori rendőrfőparancsnokságnak is - kifejezetten rendőrségi célok kiszolgálására tervezték és építették. Noha az ellátott feladatok köre napjainkra jelentősen kibővült, az épület ma is hasonló funkciókat lát el, mint megépítésekor.

Programjaink

A kiválasztott programot hozzáadhatja a kedvenceihez, ha a program címére, majd a program oldalán a narancssárga szívre kattint. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.
Állandó kiállítás
  • kiállítás
A kriminalisztikai állandó kiállítás betekintést nyújt a magyarországi bűnüldözés elméleti és gyakorlati módszertanába, a kriminalisztikában… Tovább
Állandó kiállítás
  • kiállítás
A kiállítás a hazai rendőrség múltjáról és fejlődéséről nyújt átfogó képet. Az interaktív elemekkel bővült időutazáson az egyenruhák, kitüntetések és… Tovább
2025. június 21. 18:00 - 18:30
  • előadás
Az elsősegélynyújtás olyan célirányos beavatkozás, amelyet hirtelen rosszullét, baleset esetén - a szakszerű segítség kiérkezése előtt – bárki… Tovább
2025. június 21. 18:00 - 18:40
  • egyéb
A Rendőrmúzeum látogatói ezen az estén egy izgalmas bemutató keretében betekintést nyerhetnek a kutyás rendőrök mindennapi tevékenységébe,… Tovább
2025. június 21. 18:40 - 19:00
  • egyéb
Lovas karusszel. A Készenléti Rendőrség Lovas Alosztálya különböző látványos lovas manővereket mutat be a múzeum látogatóinak. A bemutatót követően… Tovább
2025. június 21. 19:00 - 19:30
  • előadás
Az elsősegélynyújtás olyan célirányos beavatkozás, amelyet hirtelen rosszullét, baleset esetén - a szakszerű segítség kiérkezése előtt – bárki… Tovább
2025. június 21. 20:00 - 20:30
  • előadás
Az elsősegélynyújtás olyan célirányos beavatkozás, amelyet hirtelen rosszullét, baleset esetén - a szakszerű segítség kiérkezése előtt – bárki… Tovább
2025. június 21. 20:00 - 20:45
  • előadás
Bűnügyi előadás 18 éven felüliek részére (a bűnügy ismertetése, tanulságainak elemzése). Az előadás a nyugalom megzavarására alkalmas tartalmat mutat… Tovább
2025. június 21. 20:45 - 21:30
  • előadás
Bűnügyi előadás 18 éven felüliek részére (bűnügyek ismertetése, tanulságok elemzése). Az előadás a nyugalom megzavarására alkalmas tartalmat mutat be… Tovább
2025. június 21. 21:00 - 21:30
  • előadás
Az elsősegélynyújtás olyan célirányos beavatkozás, amelyet hirtelen rosszullét, baleset esetén - a szakszerű segítség kiérkezése előtt – bárki… Tovább
2025. június 21. 21:30 - 22:15
  • előadás
Bűnügyi előadás 18 éven felüliek részére (a bűnügy ismertetése). Az előadás a nyugalom megzavarására alkalmas tartalmat mutat be. A címben szereplő… Tovább
2025. június 21. 22:15 - 22:45
  • előadás
Bűnügyi előadás 18 éven felüliek részére (a bűnügy ismertetése, tanulságainak elemzése). Az előadás a nyugalom megzavarására alkalmas tartalmat mutat… Tovább
2025. június 21. 22:45 - 23:30
  • előadás
Bűnügyi előadás 18 éven felüliek részére (a bűnügy ismertetése, tanulságainak elemzése). Az előadás a nyugalom megzavarására alkalmas tartalmat mutat… Tovább
Folyamatos program (2025. június 21. 18:00 - 2025. június 22. 0:00)
  • egyéb
A múzeum felnőtt látogatói a rendezvény keretében konyakmeggy elfogyasztását követően kipróbálhatják a rendőrség által (a közúti ellenőrzések… Tovább
Folyamatos program (2025. június 21. 18:00 - 2025. június 22. 0:00)
  • egyéb
Folyamatos program (2025. június 21. 18:00 - 2025. június 22. 0:00)
  • gyermekprogram
Folyamatos program (2025. június 21. 18:00 - 2025. június 22. 0:00)
  • egyéb
  • gyermekprogram
Hátizsákra vagy táskára? Kabátra? Esetleg kedvenc pólódra tennéd? A kitűző még mindig divat! A Múzeumok Éjszakája keretében a Rendőrmúzeum… Tovább
Folyamatos program (2025. június 21. 18:00 - 2025. június 22. 0:00)
  • egyéb
A vállalkozó kedvű gyermekek és felnőttek kipróbálhatják, hogyan tudnak lőni puskával. Ezt egy erre a célra speciálisan kialakított lézerpuskával… Tovább
Folyamatos program (2025. június 21. 18:00 - 2025. június 22. 0:00)
  • egyéb
A motorszimulátor egy valódi Honda motor kormányából, fék- és váltóberendezéséből, valamit egy rögzített ülésből áll. A szimulátorhoz tartozó… Tovább
Folyamatos program (2025. június 21. 18:00 - 2025. június 22. 0:00)
  • egyéb
Az épület udvarán különböző rendőrségi gépjárművek kerülnek kiállításra, melyekbe az érdeklődők beülhetnek. RendőrautóRabszállító gépjárműRendőrmotor… Tovább
Folyamatos program (2025. június 21. 18:00 - 2025. június 22. 0:00)
  • egyéb
A "részegszemüvegek" a bódult, illuminált állapotot szimulálják, ideértve az óvatosságot, a növekvő reakcióidőket, a zavartságot és a virtuális… Tovább
Folyamatos program (2025. június 21. 18:00 - 2025. június 22. 0:00)
  • egyéb
A múzeum látogatói hazavihetik emlékül egy bűnügyi technikus segítségével elkészített tenyérnyomatukat.
Folyamatos program (2025. június 21. 18:00 - 2025. június 22. 0:00)
  • egyéb
Az Egyesület célja a magyar különleges erők történelmi hagyományainak feltárása és népszerűsítése, elsősorban eredeti egyenruhák, dokumentumok és… Tovább
Folyamatos program (2025. június 21. 18:00 - 2025. június 22. 0:00)
  • egyéb
Az érdeklődők megismerhetik, illetve „testközelben” láthatják, felpróbálhatják azokat a védőfelszereléseket (pajzs, sisak, testpáncél), melyeket a… Tovább